Egy hűvös estén, fátyolként ereszkedik le a sötétség. A nehéz felhők hömpölyögve közelednek. Viharnak induló szél a fák lombjait tépdesi.
Az esti félhomályban, egy idős,  asszony néz ki az ablakon. A kinti szél sápadt arcába vág, megőszült haját borzolja. Remegő kezével a függönyt elhúzva, becsukja az ablakot.  Öregségét bizonyító ránc tanúskodik szeme körül.  Az egykor csillogó szemében csak bágyadt tekintetet látni. Pedig volt idő, amikor huncut kacsintásával megbolondította a férfiakat.  Kezére pillantva, jut eszébe, mennyi de mennyi úriember csókolta, bókolt hajladozva. Testének tartása már görnyedt, - pedig milyen büszkén ment a korzón, egyenes háttal, felemelt fejjel, a férfiakat lekezelő tekintettel... Mennyi tomboló tapsot kapott, ahogyan könnyedén táncolt a porondon, testét alig takaró átlátszó lenge ruhájában, és szégyentelenül szemükbe nézett, csábos mosolyával… A megvadult férfiak csak szájtátva bámulták, őrjöngve tapsoltak és fütyültek utána. Ő pedig büszkén átnézett a fejük felett, ami még jobban izgalomba hozta…
 Az ég felé tekint, a szürkeségbe. Hallani, amint sóhajt. Történetét, vihar verte emlékei közt keresi, kutatja. Megborzong, mintha valami furcsa érzés rátör a múltból…
  Az elsötétült éjszakában, villám cikázik az égen, mely egymás utáni fényáradatban éli ördögi játszmáját a széllel. Elered az eső. Kövér esőcseppek kopognak az ablakpárkányon. A félhomályban levő Öreg Otthon falait villám fénye  világítja. A kis szobában az éjjeliszekrényen  levő képrámában, egyetlen szerelme Iván fényképe megvillan. Katonasapkája félre csúszva kacsint rá a félhomályban és Ő megborzad…Jól ismerte ezt az érzést. Kezébe veszi a képrámát és próbálja felidézni múltját.  Ujja végigsimul a képen, bár egy ennyit még magáénak tudhat. Nézi a fekete szempárt, mintha mondana valamit, az egykor elhangzott vallomását próbálja felidézni… 

Kopognak az ajtón. Felriad emlékeiből és lassan, óvatosan,  a képet visszateszi helyére.
- Tessék, mondja halkan. Már vártam Gregor, foglaljon helyet. Kisimította  ágyon levő takaróját, hogy hellyel kínálja - leülhessen. Áttetsző  hálóingjéből látszani kívánkozott a  még mindig formás melle, ahogyan lehajolt. Cifra selyem pongyoláját magán megigazította egy mozdulattal, hogy eltakarja hálóingjét. Semmiképp sem akarta zavarba hozni férfivendégét.

 -Nem zavarom hölgyem, csak  gondoltam benézek jó éjt kivánni. Azzal már nyúlt az asszony keze felé, hogy megcsókolja.  Jó modorú úriember maradt, még akkor is, ha a sors keze erősen érte...  Sokszor mesélt Olíviának élettörténetéről. Jól érezte magát, amint reggelente sétálni mennek ki a lugasba, vagy akár teat szürcsölgetnek kint a teraszon.  Mindig volt valami féle illata, talán férfi kölni az. Kezét nyújtva Gregornak, hagyta hogy  megcsókolja . –Jó éjt Gregor, talán majd holnap… ebben a pillanatban egy menydörgés szakította félbe hangját. Ijedten húzódott a férfihez.  Gregor pedig átölelte, magához szorítva csitította…. –Ugyan már Olívia, ne legyen kis gyerek. Pedig a szíve majd megszakadt félelmében. Eszébe jutott Iván, nagy szerelme, aki ugyanúgy simogatta, ölelte, hogy ne féljen. – Maradjon még, kérem, mondta és  igyekezett félelmét palástolni. Az asztalon levő gyümölcstálat tette elé, hogy megkínálja. Gregor örvendett, hogy még maradhat Olívia társaságában és gyorsan  leült ágya szélére, mielőtt meggondolta volna… Nézi, amint az asszony feltűzött hajában lévő hajcsat meglazulva alig tartja össze  néhány fürtjét ,  egészen jól áll így Neki,-  gondolta. Amint leült mellé, volt valami, mely mindig lázba hozta. Talán az illata ? fogalma sem volt mi rejlik benne, de valami titkos megmagyarázhatatlan érzés, melyet mindig kiváltott a nő társasága.. Tudott az életéről, a sors adta szenvedéséről, mégsem mert bizalmasabban közeledni hozza, nehogy  elveszítse, akár megbántsa. Évek óta jó társalgásban voltak az Otthonba, mindenik a maga élettörténetével, ahogyan sorsa hozta … Jól emlékszik, amint megérkezett az Olívia. Hosszú ruhájában, mint egy primadonna szállt ki a lovas hintóból. Fejét büszkén tartva, feltűzött fekete  hajfonatait díszes kalap borította. Széles karimájából, alig látszott ki csinos arca. Kis kofferét kezében tartva, lépett be az udvarba. Néhány arra járó megfordult utána. Vajon Ki lehet, ilyen jól szituált asszony, hogyan került ide ?- csodálkoztak. Csak bámultak utána, amint hosszú smaragdzöld  bársonyszoknyáját  felfogva ment fel a lépcsőn . Magas sarkú cipőjében még csinosabbnak látszott lába. Fehér blúza eléggé szűknek bizonyult a nagy keblei miatt.  A gondosan ápolt csinos nő csupa illatfelhőben viharzott el mellettük, szemet sem vetve rájuk. Ők pedig csak tanakodtak, mintha valahol ezt az asszonyt látták volna …

 -  Ja igen, szólt az egyik, hát ez az Olívia abból a Bordélyházból… Egy pillanatra csend lett, mindannyian kíváncsian kísérték tekintetükkel. Valóban !- bólintottak néhányan. Ez lenne a nő, aki férfiasságukat annyira felkorbácsolta ?... Ez az a büszke nő, aki cinikus mosolyával  táncolt előttük lenge ruhában ? Az egyikük megszólalt.

 – Ez  a nőnek titkos múltja van, családok váltak el miatta. Mindenki tudta, hogy a gróf szeretője is volt éveken keresztül. Hírlett, hogy Ő miatta a grófné öngyilkos lett, mert férje beleszeretett… Majd a gróf kivette az Bordélyházból  és tekintélyes udvarába vitte.  Az egykor hírneves kurtizánból úrinő lett.  Úgy került nagyvilági életbe,  hatalmas gazdagságba. Pazar életet élt, melyben mindene megvolt. Úri hölgyek társaságában járt kelt, ahol hamar megtanulta az etikettet ... Rengeteg ruhát, cipőt és kalapot csináltatott  magának, nem volt olyan szín, mely hiányzott volna. Minden bálba megjelent a gróffal, hogy irigyei  lássák - milyen jól megy dolga. Fogadó estéket tartott, nagy mulatságot, mely legtöbbször reggelig tartó tivornyába torkolt.  A meghívott  úri hölgyekkel társalgott és a férfiakkal  kihívóan táncolt. Bájos arcocskájából csábos mosolya megbolondította a férfiakat. mindenik udvarolt, körülötte zsongtak, Ő pedig fölényes mosollyal utasította vissza. Élvezte az életet, a körülötte lévő történteket...Nem törődött semmivel, pedig híre volt, hogy nyomorban él  a tanyán hagyott kis családja.

E mint elmélkedett, szinte maga előtt  látta azt a nőt, akit első pillantásra megszeretett, amit sosem mert bevallani senkinek. Olívia hangja törte meg a csendet.

-Nos, Gregor elgondolkodott kicsit, megtudhatnám miről…? Gregor összerezzent, -  hát erről mesélni nem lehet senkinek… - A múltról, kedves, arról elmélkedem. De már állt is fel , mintha megijedt volna, hogy az asszony faggatni fogja. Olívia kezét megcsókolva illedelmesen kívánt jó éjszakát. Nagyot sóhajtva, lépett ki az ajtón.

A villámló fényáradat felidézi múltját. Tomboló emléke feltör a mélyből.  Nem kérdezi jöhet-e, egyszer csak itt áll előtte. Belé bújik, birtokába veszi szívét. Aztán jő egy furcsa dal, amit , ha meghall, magával ragadja.  Nem marad, csupán egy kusza dallam, mely egy mély sebet szaggat…

Előszó.

A nő, aki mindenkinek odaadta magát, remélve, hogy az izzó vágy, amit a férfiszemekben látott, egy nap gyengéd szerelemnek adja át a helyét. De soha nem így lett, és minden férfi ugyanúgy hagyta el: azzal, hogy milyen jéghideg, komoly és merev. Nem látták, ez a merevség csak abból a félelemből fakad, hogy valaki megint elárulja. Nem értették, hogy azért olyan komoly, mert a szerelem annyira fontos dolog a számára. És nem jöttek rá, hogy a jégpáncél alatt tűz lobog...

Megjegyzés.

Az oldal tartalma a szerző tulajdona ! Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A szerző (Borbáth Katalin) írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható!!! 
Copyright © Borbáth Katalin
A blogomba csak részleteket teszek. Teljes egészében csak a könyvemben olvashattok ... ! Köszönöm.